A már hagyományos ökumenikus istentisztelettel és Kölcsey Ferenc síremlékének megkoszorúzásával ünnepelnek a magyar kultúra napja – január 22. – alkalmából már január 18-án Szatmárcsekén.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei község református templomában megtartandó ünnepség díszvendége idén Törőcsik Mari színművész lesz.
A szervező Kölcsey Társaság honlapján közzétett hivatalos program szerint a délelőtt kezdődő istentiszteleten igét hirdet Bölcskei Gusztáv református és Kiss-Rigó László római katolikus püspök, orgonán Varnus Xavér játszik.
A magyar kultúra napjának alkalmából beszédet mond Törőcsik Mari Kossuth-díjas színművész, a Himnuszt Csikos Sándor Jászai Mari-díjas színművész szavalja el, illetve műsort ad a debreceni Canto Amonico Énekegyüttes. Az eseményen idén is kiosztják a Kölcsey Társaság által alapított emlékplakettet, az elismerést a magyar művésztársadalom azon képviselői kaphatják meg, akik életművükkel nagyban hozzájárultak a hazai és az egyetemes kultúra gazdagításához.
Az ünnepség folytatásaként megkoszorúzzák Kölcsey Ferenc síremlékét a helyi református temetőben.
A magyar kultúra napját 1989 óta ünneplik január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be Szatmárcsekén a Himnuszt.