Ma a debreceni Nagyerdőn rendezik meg a vidéki éttermek legjavát bemutató Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) idei gasztronómiai parádéját, amelynek a házigazdája az IKON Debrecen étterem.A vidéki csúcsgasztronómia debreceni rendezvényén az ételek 30 kilométeren belüli alapanyagokból készülnek, vagyis az éttermek olyan fogásokkal készültek, amelyekhez az alapanyagokat az éttermek 30 kilométeres körzetéből szerezték be, így a vendégek “keresztül-kasul” megkóstolhatják a magyar vidék ízeit – mondta el Balogh Károly, a debreceni IKON egyik tulajdonosa a MTI-nek.
Külön érdekessége a mai debreceni gasztronómiai találkozónak a debreceni pároskolbásztöltő séf-párbaj – tette hozzá.
Ezzel összefüggésben Papp László, Debrecen alpolgármestere az MTI-nek elmondta: a város kezdeményezi a debreceni pároskolbász hungarikummá nyilvánítását.
Történészek és gasztronómiai szakemberek kutatják a debreceni páros eredeti receptjét, illetve elkészítésének ősi fogásait, hogy visszahozzák azokat az ízeket, amelyek annak idején híresé tették a debreceni csemegét – jegyezte meg Papp László.
Balogh Károly a debreceni SVÉT-ről elmondta: hagyomány, hogy SVÉT-tagok mellett vendég éttermek is részt vesznek az eseményen, sőt helyi termelők, beszállítók, gasztronómiai képviselők is bemutatkoznak a rendezvényen.
A debreceni Békás-tó partján rendezett gasztronómiai parádén így ott van a kemencés ételeiről híres Tuba Tanya, a PM Choco kézműves csokoládé, a Cut’N’Coffee kávépörkölő szalon, a Nárcisz Birtok sajtmanufaktúra, a Tuzséri pálinkafőző manufaktúra, a Séfakadémia főzőiskola és a Butiq Bisztró egyedi koktéljaival – sorolta az IKON tulajdonosa.
Balogh Károly szerint a SVÉT Egyesületbe tömörülő éttermi csoport tagjai mindannyian a szívből jövő, vidéki vendéglátást tartják legfontosabb célkitűzésüknek. A debreceni gasztronómiai parádén jellegzetes ételeivel ott van az encsi Anyukám Mondta étterem, a balatonfüredi Baricska Csárda, a veszprémi Chianti Étterem, a debreceni IKON Étterem, a balatonszemesi Kistücsök Étterem, az egri Macok Étterem és Borbár, a villányi Mandula Étterem és Borbár, a noszvaji Nomád Hotel&Campsite, a szigetmonostori Rosinante Fogadó, a pannonhalmi Viator Apátsági Étterem és Borbár, és a perbáli Walter Vendéglő. Vendégétteremként vesznek részt a találkozón a palkonyai Palkonyha és a soproni Erhardt Étterem és Panzió.
Az idei SVÉT-et rendező Ikon határozott célja, hogy az éttermen keresztül a cívisváros is felkerüljön a magyar és az európai gasztronómiai térképre – mondta el az MTI-nek Balogh Károly.