A romániai Szatmár és Kovászna megyében magyar nemzetiségű önkormányzati vezetőket választott meg szerdán a megyei önkormányzati képviselő-testület.
A Maszol.ro hírportál tudósítása szerint Szatmár megyében Pataki Csabát titkos szavazással egyhangúan választották meg a megyei tanács elnökévé. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt szenátora elmondta, hogy az elkövetkező időszakban valamennyi pályázási lehetőséget ki akarnak használni, illetve élhető hellyé akarják alakítani Szatmárt, ahol a fiataloknak is érdemes maradniuk. Az előző négy évben Szatmár megyének román megyei tanácselnöke volt.
Pataki Csaba az RMDSZ és a román jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) között kötött politikai egyezség nyomán lett megyei tanácselnök. A megállapodás értelmében a megyei önkormányzat két alelnökét a liberálisok adják. Az egyezség megkötését már a múlt héten bejelentette az RMDSZ.
Szerdán megtartotta alakuló ülését a Kovászna megyei önkormányzat is, amelynek élére a következő négy évre Tamás Sándor korábbi elnököt választották. A többségében magyarok által lakott háromszéki megyében nem volt kérdéses Tamás Sándor újraválasztása.
Romániában június 5-én tartottak helyhatósági választásokat.