Az utcán verekedtek össze, most bíróság elé állnak

Helyi hírek
A két gyanúsított az egyik debreceni belvárosi szórakozóhely előtt kezdett el vitatkozni, majd verekedni egymással, melynek a rendőrök vettettek véget.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A Debreceni Rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást két helyi lakossal szemben.

A nyomozás adatai szerint a járőrök 2014. december 14-én 0 óra 30 perc körüli időben Debrecenben, a Piac utcán egy szórakozóhely előtt arra lettek figyelmesek, hogy ott két férfi verekszik. A két garázdát a rendőrök igazoltatták, mely során megállapították, hogy a köztük lévő nézeteltérés vezetett előbb szóváltáshoz, majd verekedéshez. A járőrök a 36 éves T. Mihályt és a 21 éves V. Zsoltot elfogták és a Debreceni Rendőrkapitányságra előállították.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki helyi lakosokat, akik az eljárás során szabadlábon védekezhettek.

A terheltekkel szemben folytatott nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a napokban befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.