Január 16. és 18. között szervezi meg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a 12. Országos Sasszinkront, a Magyarországon telelő ragadozómadarak éves számlálását.
Az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya 2004-ben indította a legfontosabb területek egységes módszertannal és egy időben történő, úgynevezett “szinkron” felmérését. Az elmúlt években több mint 300 felmérő járta be a legjelentősebb sas telelőhelyeket, így az állomány nagy részét sikerült számba venni. Tavaly 563 rétisast, 220 parlagi sast, 3 szirti sast és 7 fekete sast számláltak a szakemberek és önkéntesek Magyarországon – közölte az egyesület kedden az MTI-vel.
Magyarországon a legnagyobb számban rétisasok telelnek, mivel az állandó hazai populációhoz télen északról érkező egyedek is csatlakoznak. Ugyancsak nálunk tölti a telet a parlagi sas Kárpát-medencei költőállományából származó fiatal egyedek nagy része is. Ritkaságnak számít ugyan, de előfordul szirti sas és fekete sas is.
Az idei program különlegessége, hogy az MME, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság (HNPI) és a Jászberényi Állat- és Növénykert hagyományteremtő szándékkal Sas Napot rendez szombaton a HELICON parlagisas-védelmi program jászsági Sasközpontjában. A rendezvény célja a lakosság figyelmének felhívása hazánk rendkívül gazdag ragadozómadár-állományára és a fokozottan védett parlagi sasok védelmére.