Még múlt héten, a debreceni közgyűlésen jelentette be Papp László, a város polgármestere, hogy Kováts Ákos, Debrecen főépítésze közös megegyezéssel távozik tisztségéből. Most kiderült, ki követi őt ezen a poszton.
A polgármester e szavakkal méltatta a leköszönő Kováts Ákost:
Feladatai ellátása során nagy hangsúlyt fektetett Debrecen város településrendezési terveinek racionalizálására, a felesleges szabályozási elemek kiszűrésére, melynek eredményeként elveiben egységesedett a helyi építési szabályzat. Irányításával 2012-ben teljes körűen átdolgozásra került a helyi értékek védelmével kapcsolatos rendelet. Döntő szerepe volt a kiskörút megvalósításában és a sétálóövezet kiterjesztésében. Kiemelt feladatként kezelte a városkép védelmét, amely követendő példává vált több magyarországi nagyvárosban is.
A Megyei Jogú Városok Szövetsége Főépítészi Kollégiumának Elnökeként fontos szerepe volt az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény átalakításában, melynek eredményeképpen az önkormányzatok jogot kaptak a városképi rendeletek megalkotására, és ezáltal sajátos, egységes városkép létrehozására. Debrecen Megyei Jogú Város Építészeti – Műszaki Tervtanácsának elnökeként kiemelkedően tudta szolgálni a helyi építészet ügyét. Tevékenységével megteremtette a főépítészi munka tekintélyét.
Ki lesz az utód?
A december 18-ai közgyűlés választ adott a kérdésre. Papp László polgármester a napirendi pont tárgyalása végén bejelentette, hogy a város új főépítésze januártól China Tibor lesz, aki már nem megbízási szerződéssel, hanem köztisztviselőként dolgozik majd a városházán.
China Tibor korábban városfejlesztési titkárként már dolgozott a városházán. 1965-ban született Debrecenben. Az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola Magasépítő Mérnök Karán szerzett diplomát, majd diplomázott a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán és ugyanott megszerezte a városépítési és városgazdálkodási szakmérnök végzettséget is.