Rövidebb menetidő, új, közvetlen összeköttetések és sűrűbb vonatközlekedés jellemzi a 2014. december 14-től életbe lépő vasúti menetrendet – közölte a MÁV-Start az MTI-vel pénteken.
A közlemény szerint a könnyebb tájékozódást az elővárosi vonalakon tavaly bevezetett viszonylatszámozás kiterjesztése segíti és jövőre még több, korszerű, kényelmes elővárosi motorvonat áll forgalomba.
A jövő év végéig mind a negyvenkét új beszerzésű FLIRT-motorvonat forgalomba áll a fővárosi agglomerációs vonalakon, megszépül több vasútállomás, és folytatódnak a vonalátépítések is.
Budapest elővárosában a tavaly bevezetett, Kőbánya-Kispest-Kelenföld-Székesfehérvár között közlekedő G43-as gyorsított személyvonat mellett S36-os jelzéssel Kőbánya-Kispest és Tárnok között is átlós viszonylatot alakítottak ki. Kőbánya-Kispest és Kelenföld között így az eddigi egy óra helyett már félóránként kínál közvetlen és gyors eljutási lehetőséget a vasúttársaság. Kőbánya-Kispestről vonattal és autóbusszal a ferihegyi repülőtér is elérhető.
A Budapest és Sátoraljaújhely között a tanulmányi időszakban pénteken, visszafelé pedig vasárnap 24, illetve 35 perccel rövidebb menetidővel közlekedő Hosszú lépés nevű vonat elsősorban a fővárosban tanulók számára gyorsítja az utazást.
Budapest és Baja között fél órával csökken a menetidő, a légkondicionált, alacsonypadlós Desiro motorvonatokból álló expressz vonatok két és fél óra alatt teszik meg az utat Kelenföld és Baja között.
Szeged és Budapest között december 14-től már naponta tizenhat InterCity vonatpár közlekedik.
A Budapest-Pécs vasútvonalon – az első Dombóvárról induló és az utolsó Dombóvárra érkező vonat kivételével, amelyek az elővárosban csak Érd-felsőn és Kelenföldön állnak meg – változatlanul ütemes rendben, de Budapest-Pusztaszabolcs-Dombóvár, valamint Dombóvár-Pécs viszonylatban közlekednek a személyvonatok.
A fővárosban tanuló pécsi diákoknak iskolai időben péntekenként Budapestről Pécsre, vasárnaponként pedig Pécsről Budapestre biztosít gyors eljutási lehetőséget a Zsolnay InterCity. A vonat Budapest és Dombóvár között a Rippl-Rónai IC vonattal együtt közlekedik.
A keleti országrész és az osztrák főváros között átszállás nélkül kínálnak közvetlen eljutási lehetőséget a vasúttársaság új járatai. A “Hortobágy” EuroCity Debrecenből, az Avala EC pedig Belgrádból indulva, Kőbánya-Kispesten és Kelenföld állomáson át teremt új eljutási lehetőséget Bécsbe. Az új vonatokkal napi 12 vonatpárra bővül a Budapest és Bécs közötti közvetlen eljutási lehetőségek száma.
Újabb közvetlen nemzetközi vonat indul Budapest és Hamburg között Pozsony, Prága, Drezda és Berlin érintésével. A Budapest és Zürich között közlekedő Wiener Walzer EuroNight menetideje jelentősen rövidül, emellett mindkét városban kedvezőbb érkezési- és indulási időket kínál.
Újra közlekedik közvetlen vonat Szófiába (Serdica) és Ljubljana-ba (Citadella EC) is. A magyar és a szerb főváros között biztosít új kapcsolatot az Ivo Andric nemzetközi gyorsvonatpár, amely a nyári szezonban hetente egyszer közvetlen eljutási lehetőséget nyújt Thesszalonikibe is.
A nyári szezonban már heti háromszor indul közvetlen vonat Split-be, és újdonságként Rijeka-ba is, emellett kettőre nő a közvetlen várnai összeköttetések száma is.
Kijev és Budapest között a Latorca IC közlekedik a korábbi Tisza expressz pótlásaként, Moszkvába pedig heti egyszer, Pozsonyon és Minszken át indul az orosz vasút legmodernebb hálókocsija, amellyel már csak egy éjszakára lesz szükség az orosz fővárosba történő eljutáshoz.
A 2014. december 14-től érvényes menetrendről részletes tájékoztatás található a www.mav-start.hu honlapon és információt lehet kérni a MÁVDIREKT 06 (40) 49 49 49-es telefonszámán is.