Három hét múlva lehet használni a Petőfi téri zebrát

Helyi hírek

Bár már rég felfestették a csíkokat, a jelzőlámpák is működnek, a zebrát egyelőre még nem használhatják a gyalogosok. Miért nem?

Hirdessen nálunk! Megéri!

A városüzemeltetési osztályvetető a Debrecen Televíziónak azt mondta: a jogi engedélyeztetések miatt október közepén adják át a gyalogátkelőt.

Amint arról nálunk is olvashattak, a Nagyállomás előtt tavaly nyáron kialakított új fogalmi rendet sok gyalogos nem tudta, illetve nem akarta betartani. Vagyis nem az aluljárót, hanem a legrövidebb és legveszélyesebb utat választották a buszmegállók és a villamosmegálló között. Sokan szabálytalanul, az autók előtt keltek át a forgalmas, három sávos úton.

Később annyi változás történt, hogy az “illegális” gyalogátkelő elé egy védőkorlát került, a balesetveszély ezzel elhárult, de most már mindenkinek lépcsőznie kell. Sokan már korábban kérték, hogy építsenek oda zebrát, hiszen bőven lenne idő átkelni az úton, míg az autók a piros jelzés miatt várakoznak.

Januárban az önkormányzat nem zárkózott el ettől, júliusban meg is kezdődtek az előkészítő munkák. A zebra kialakításához jelzőlámpákat kellett áthelyezni, július végén pedig felfestették az útra a zebrát, és elkészítették a rövid járdaszakaszokat a gyalogátkelőhelyhez, ugyanakkor a korlát a mai napig mindig a helyén van. Kitették a jelzőlámpákat is, ezeket azonban letakarták.

Teljes cikk a dehir.hu-n