Húsvéti programok Debrecenben és Hajdú-Bihar megyében

A játékpiacot is fellendíti a húsvét egy felmérés szerint

Gazdaság

A játékpiacot is fellendíti a húsvét, általában 5 és 10 ezer forint között vásárolnak ilyenkor a kisgyermekes családok – közölte a REGIO Játékkereskedelmi Kft. szerdán az MTI-vel.

Felmérésük alapján az év első családi ünnepéhez közeledve a szülők 69 százaléka vesz játékot, ennél csak az édesség népszerűbb 81 százalékkal. Könyvet 42 százalék vásárol, belföldi utazást pedig a családok harmada tervez az ünnepi időszakban – írták.

A keresleti rangsort a visszajelzések szerint a kreatív játékok és a legókészletek vezetik 40-40 százalékkal, ezt követik a társasjátékok, a plüssfigurák és a kifestők. A szabadtéri termékek iránt is sokan érdeklődnek, a húsvét ugyanis a szezonális kínálat fordulópontja, a kerti játékok és sporteszközök forgalma ilyenkor kezd fellendülni – tették hozzá.

A felmérésben rákérdeztek a húsvéti szokásokra is, így kiderült, hogy tízből hat kisfiú megy locsolkodni. A jutalom csaknem felerészben édesség, pénzt a lányos háztartások negyede ad, de a hímes tojás sem hagyománya sem veszett ki. A lányos szülők úgy látják, hogy a gyermekek többsége szívesen fogadja a locsolókat – olvasható a közleményben.

A REGIO Játék felmérésében 3141 szülő vett részt, valamennyien 14 év alatti gyermeket nevelnek. A kutatás március 28. és április 6. között készült.

(MTI)