A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 28 éves nő ellen, aki – a vád szerint – kábítószer fogyasztását követően vezetett gépkocsit és okozott súlyos sérüléssel járó balesetet.
A vádirat szerint a 28 éves nő 2025 októberében, az esti órákban vezette járművét Csorna térségében úgy, hogy az azt megelőző napokban kábítószernek minősülő anyagot fogyasztott. A járműben utasként utazott a terhelt élettársa.
Közlekedése során a vádlott olyan mértékben vált fáradttá és tompulttá, hogy fokozatosan letért az útról. Mikor a terhelt ezt észlelte, hirtelen jobbra rántotta a kormányt, hogy visszatérjen az úttestre, de elvesztette uralmát a kocsi felett, lesodródott az útról, és egy fának ütközött.
A baleset következtében a vádlott és utasa is súlyos sérüléseket szenvedett el.
A vádlottal szemben az ügyészég súlyos testi sértést okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette és kábítószer birtoklás miatt emelt vádat. Vele szemben – a halmazati szabályokra figyelemmel – négy és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. Az ügyészség azt is indítványozta, hogy az elkövetőt a bíróság határozott időre tiltsa el a közúti járművek vezetésétől.
Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Csornai Járásbíróság fogja meghozni.
(ugyeszseg.hu)