A helyi gazdaságot és a turizmust erősítené Sopron régi-új polgármestere

Helyi hírek

A helyi gazdaság és a turizmus erősítését jelölte meg célkitűzésként Sopron régi-új polgármestere csütörtökön a megyei jogú város önkormányzatának alakuló közgyűlésén.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A városháza dísztermében tartott alakuló ülésen a június 9-én újraválasztott Farkas Ciprián (Fidesz-KDNP) eskütétele után azt mondta: a következő évek célja is az, hogy folytatódjon a fejlődés a városban.

Emlékeztetett, az elmúlt öt évben meg kellett küzdeni egy világjárvánnyal, hatással volt Oroszország ukrajnai háborúja, valamint az energia- és a gazdasági válság is a város működésére.

„Mi, soproniak bebizonyítottuk, hogy együtt, közös erővel nagy dolgokra vagyunk képesek”, összefogtunk a bajban és a város fejlődése töretlen maradt

– fűzte hozzá.

Felidézte, hogy az elmúlt ciklusban megépült az M85-ös gyorsforgalmi út, ami révén a város bekapcsolódhatott az országos autópálya-hálózatba. Fejlesztették a Lővereket, megépült a Múzeumnegyed, az Árpád utcai parkolóház, az ország első Rendészeti Integrált Központja és emellett megújultak óvodák, iskolák és a piac is.

Farkas Ciprián hangsúlyozta, hogy a következő önkormányzati ciklusban azon kell dolgozni, hogy a helyi gazdaság és a turizmus erősödjön.

“Olyan várost szeretnénk építeni”, ahol jó élni, dolgozni és családot alapítani – mondta, hozzátéve, hogy minden fejlesztésnek ezeket a célokat kell szolgálniuk, úgy, hogy közben Sopront “megőrizzük olyannak, amilyennek szeretjük”.

Az ülésen megválasztották a megyei jogú város két főállású alpolgármesterét, Csiszár Szabolcsot (Fidesz-KDNP) és Simon Istvánt (Fidesz-KDNP); mindketten ezt a feladatot látták el az előző önkormányzati ciklusban is.

A gazdasági bizottság elnökévé választották Tóth Évát (Fidesz-KDNP), az ifjúsági, turisztikai és sportbizottság elnökének Abdai Zsoltot (Fidesz-KDNP), a jogi és ügyrendi bizottság elnökének Pongráczné Várnai Máriát (Fidesz-KDNP), a költségvetési bizottság elnökének Magas Ádámot (Fidesz-KDNP), a kulturális és oktatási bizottság elnökének Stöckert Tamást (Fidesz-KDNP), a népjóléti bizottság elnökének Filep Márkor (Fidesz-KDNP), a városfejlesztési bizottság elnökévé pedig Mágel Ágostot (Fidesz-KDNP).

Megválasztották a településrészi önkormányzatok elnökeit is. A Brennbergbánya, Ó-Hermes, Új-Hermes, Görbehalom településrészi önkormányzat elnöke Stöckert Tamás lett.

A Sopron-Balf településrészi önkormányzat elnöke Péli Nikoletta (Fidesz-KDNP), a Sopronkőhida, Tómalom, Jánostelep településrészi önkormányzat elnöke Simon István, a Jereván Lakótelep településrészi önkormányzat elnöke Tóth Éva (Fidesz-KDNP), a Lőverek településrészi önkormányzat elnöke pedig Abdai Zsolt lett.

A közgyűlésnek 18 tagja van a polgármesterrel együtt. Június 9-én mind a 12 választókörzetben a Fidesz-KDNP jelöltje nyert. A közgyűlésbe kompenzációs listáról került be a DK-Párbeszéd-Zöldek egy, a Mi Hazánk egy, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt egy, valamint a Momentum két képviselője.

(MTI)