A 27 éves középpályás a felkészülés elején csatlakozott a Loki keretéhez, elvégezte a teszteket, majd az edzéseken is részt vett, a mai napon pedig aláírta szerződését.
A pécsi születésű játékos a PMFC-ben kezdte pályafutását, majd egy évig a Kozármisleny együttesében szerepelt. 2012-ben visszatért Pécsre, ahol egészen 2014 decemberéig futballozott, közös megegyezéssel bontott szerződést a mecsekaljaiakkal.
A sikeres tesztek és a tárgyalások után aztán mindenben sikerült megegyeznie DVSC vezetőivel, így a játékos Debrecenben folytatja.
dvsc.hu