Trump: “ezek a fosztogatók azt hiszik, hogy szabadon megússzák”

Világ

Határozott fellépésre ösztökélte az erőszak ellen Donald Trump amerikai elnök a kormányzókat hétfőn délelőtt tartott telekonferenciáján.

Az elnök kifejtette:

“szörnyű”, amit New York városában látott és fontosnak mondta, hogy a kormányzók rendfenntartó erőkkel “uralják” a helyzetet.

A kormányzók többségét “gyengekezűnek” nevezte.

Sürgette a tagállamok vezetőit, hogy erélyesen járjanak el, az erőszakos embereket pedig tartóztattassák le. Hangsúlyozta, hogy jogi eszközökkel, peres úton kell fellépni az erőszakoskodók ellen.

A telekonferencián részt vett William Barr igazságügyi miniszter és Mark Milley tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője. Barr kifejtette, hogy az erőszakos cselekményeket

“szélsőséges agitátorok” követik el és a helyi rendfenntartó erők fellépését szorgalmazta.

Mint mondta: terrorellenes egységeket fognak alkalmazni a felbujtók beazonosítására és megfékezésére.

Donald Trump az elmúlt napokban többször is elítélte a rendőri erőszakot, amelynek következtében május 25-én este Minneapolisban meghalt a 46 éves George Floyd afroamerikai férfi. Az elnök

felhívta Floyd családját is, hogy együttérzését fejezze ki, majd külön felkérte az igazságügyi minisztériumot és a Szövetségi Nyomozó Irodát (FBI) a történtek átfogó kivizsgálására.

Felkérte a tagállamok vezetőit és rendfenntartó erőit is arra, hogy vessenek gátat az erőszaknak és a fosztogatásoknak. Ezekért radikális baloldali csoportokat és a magát antifasisztának nevező Antifa nevű, anarchista mozgalom tagjait okolta. Vasárnap az egyik Twitter-bejegyzésében kilátásba helyezte, hogy az Antifát az Egyesült Államok a terrorszervezetek listájára helyezi majd. A kormányzókkal tartott hétfői telekonferencián Trump ismételten a “radikális baloldalt” hibáztatta a kialakult helyzetért és az erőszakos tüntetéseket háborúhoz hasonlította. Mint fogalmazott:

“ezek a fosztogatók azt hiszik, hogy szabadon megússzák”.

Kiemelte a New Yorkban, Philadelphiában és Washingtonban elszabadult erőszakot, s megjegyezte, hogy a szövetségi fővárosban a tüntetők megtámadták a legnagyobb szakszervezeti szövetség, az AFL-CIO székházát is.

A The Wall Street Journal című lap értesülései szerint egyes kormányzók azt hangoztatták, hogy a tüntetők békések, bár vannak köztük lázító agitátorok is.

J. B. Pritzker, Illinois állam demokrata párti kormányzója azt mondta: őt inkább az elnök retorikája aggasztja különösen.

“Nyugalomra kell felszólítanunk, rendőrségi reformra kell felszólítanunk, de az a retorika, amely a Fehér Házból jön, ront a helyzeten”

– mondta Pritzker, aki Trumphoz hasonlóan maga is milliárdos üzletember.

Trump nem hagyta válasz nélkül Pritzker megjegyzését:

“én sem szeretem a maga retorikáját”

– fogalmazott.

(MTI)