Leszállíthatják a BKK járatairól a maszk nélkül utazókat

Helyi hírek

Leszállíthatják a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatairól azt, aki maszk vagy kendő nélkül utazik – közölte a BKK pénteken az MTI-vel.

Mivel a koronavírus jelentette veszély nem múlt el, az utasoknak továbbra is kötelező maszkkal, esetleg kendővel, sállal eltakarniuk az arcukat a fővárosi közösségi közlekedési járatokon és a megállókban is – írták.
Hozzátették, hogy a maszk használatát elsősorban az ellenőrök, valamint a metróbejáratoknál lévő utaskoordinátorok ellenőrzik, és ha kell, felhívják az utasok figyelmet a szabály betartására.

Aki ezt figyelmen kívül hagyja, ezzel utastársai egészségét veszélyezteti, az az utazási feltételek szerint ki is zárható a szolgáltatásból – hangsúlyozták.

Fontos tudni, hogy az ellenőröknek is kötelező a maszkviselet; ha valaki közülük bizonyíthatóan nem tartja be az egészségvédelmi előírásokat, azzal szemben a BKK “munkajogi következményeket léptet életbe”. Ugyanakkor a járművezetőknek nem kell – de természetesen szabad – maszkot viselniük, mert legtöbbjük zárt fülkében ül, ami megfelelő fizikai védelmet nyújt a vírussal szemben – jelezték.